fbpx
Élettanhoz igazított Restarter technológia

Élettanhoz igazított Restarter technológia

Az őszi vetésű növények alapvető előnye a tavasziakkal szemben, hogy jobb esélyük van az aszályos periódusok előtt megerősödni és felkészülten várni a csapadékhiányos időszakot. Mégis azt tapasztaljuk, hogy az időjárás sokszor ezeket a kultúrákat is megtréfálja ilyen vagy olyan módon. Egyre többször futunk bele olyan télbe, amikor már a december, január is aszályos vagy éppen olyan enyhe, hogy ezek a növények nem kerülnek mély nyugalomba, hanem a tél folyamán is folyamatosan fejlődik a lombjuk. Egyre fontosabbá válik az őszi betelelés, a télre való felkészülés, mert ilyenkor alapozzuk meg a növények gyökérfejlődését és tápanyag-raktározását. Ebben az időszakban gyűjti össze a növény azt, amiből tavasszal elindul és ebben az időszakban – míg a növény nem a hajtásképzésre koncentrál – tudunk sikeresen beavatkozni, hogy a szezon során fel is tudja használni mindezt.

Ősz

Az őszi időszakban nagyon sok minden eldől. Ilyenkor készül fel a növény az áttelelésre, legyen az akár mélynyugalom, akár lassú, folyamatos fejlődés az időjárástól függően. Mindenképp fontos, hogy a tőlevélrózsa erős, tápanyaggal feltöltött legyen és a növény gyökere mélyre hatoljon az állandóan nedves talajrétegek felé.

Ha élettanilag nézzük ezt a periódust, a növények fejlődése tulajdonképpen „visszafordul”. Ami eddig felfelé mutatott, az lefelé fordul, ami a levelek növekedését támogatta, az késő ősszel az azokban megtermelt anyagot kezdi a gyökérben, tőlevélrózsában elraktározni, védeni az ott kialakuló maghozó szárat, szárakat. Tavasszal mindennek ez lesz az alapja.

Amit elraktároztunk ősszel, abból tud majd a növény intenzíven kihajtani és termést nevelni. Nem véletlenül regulátorozunk, visszafogjuk a felfelé növekvőt és segítjük az áttelelőt. Ősszel a levelekben, gyökerekben termelődött hormonok aránya és szállítása megváltozik. Az auxin-citokinin arány erősen az auxin irányába tolódik és a növény erősebb, csúcstól a gyökerek felé irányuló szállításával a gyökérképződést stimulálja. Ezt az élettani folyamatot vétek lenne nem kihasználni, mert ilyenkor, ha nem is szó szerint, de „vizet adhatunk a növénynek”.

A gyökerek felé irányuló hormonok hatásának támogatásával nagyobb, kiterjedtebb gyökérzetet fejleszthetünk, ami a száraz időszakban jobban fogja hasznosítani a talajoldatot. Így amit ősszel összegyűjtöttünk, az tavasszal előnnyé válik.

A hűvösre forduló időjárás hatására lelassuló teljesítményt fenn tudjuk tartani lombon keresztül adott – a kapások starteréhez hasonló – nitrogénes, friss foszforos kis adagú tápanyag-kiegészítéssel, illetve a gyökérnövekedést támogató biológiai stimulációval. A Viva biostimulátor 3 l/haos dózissal, 6-8 leveles repcében kijuttatva 2 hét leforgása alatt 10-15%-kal képes megnövelni a gyökérnyak átmérőjét, az aktív felszívó gyökérzet mennyiségét, ami sokkal jobb télállóságot, illetve egységes, nem felnyurguló állományt eredményez. A Viva hatására a gyökerek felé ható hormon áramlás megerősödik és a föld alatti részek fejlődését támogatja.

Kezeletlen és Viva-val kezelt állomány
Kezeletlen és Viva-val kezelt repcenövények gyökérzete ősszel

Fontos, hogy ebben az időszakban a növények még táplálkoznak, táplálkoznának, de a lehűlő talajból nem képesek felvenni a tápanyagokat, ezért úgynevezett fiziológiai éhezés következik be. Ilyen enyhe, de a tápanyagfelvételt már korlátozó időjárás esetén sokan ismerik fel, hogy etetni kell a növényt, de jellemzően a lombot táplálják nitrogén-fejtrágyával. Ahogy már említésre került, ilyenkor az elsődleges cél a gyökerek és a tőlevélrózsa táplálása, nem a lomb növelése.

Az ebben az időszakban adott nitrogén-fejtrágya növeli a lombot,
szembe megy a regulátorok hatásával, kitetté teszi a növényt az esetleges téli fagynak, a levélbetegségeknek és nem utolsó sorban rengeteg elvész belőle. Sokkal jobb ilyenkor egy, a kapásokéhoz hasonló starter hatóanyag lombon keresztüli kijuttatása, mert levélen át ilyenkor képes a növény a foszfor felvételére és ez kedvező hatású a télállóság, a gyökérnövekedés szempontjából, valamint így a fiziológiai foszforhiány tüneteit is enyhítjük.

Relatív foszforhiány miatt színeződő levelek repcében és Viva hatására csökkenő tápanyaghiány
Relatív foszforhiány miatt színeződő levelek repcében és Viva hatására csökkenő tápanyaghiány

Mivel ebben az időszakban a repce lombozata nem mindig zár már össze, nem biztos, hogy a lombtrágya a legjobb választás a kis levélfelület miatt. Hatékonyabb a tápanyagok felvétele, ha jó minőségű öntöző műtrágyát használunk a tankkeverékben. A Master 13.40.13 öntöző műtrágya ideális kiegészítője a repce zárókezelésének, mert a korai fejlődéshez és a beteleléshez ideális arányban tartalmazza a tápelemeket.

Az állomány fejlettségétől függően 3-5 kg/ha-os dózisban kijuttatva támogatja a gyökérképződést és a télre való felkészülést, miközben nem tolja el a repcét a vegetatív fejlődés felé. A nagy tisztaságú hatóanyag és a kiemelkedően magas szinten kelatizált mikroelem-kiegészítés hatékonyan szívódik fel lombon keresztül és a kis lombfelület miatt a talajra kerülő rész sem vész kárba, mert friss tápanyagként felszívódik. A biostimuláció és a friss starter trágya hatására intenzíven fejlődik a gyökér és vastagszik a gyökérnyak, ami jobb telelést, egységes és erőteljes tavaszi kihajtást eredményez. A föld feletti részeken is jól felismerhető ez az erősödés, mert az erősebb gyökértevékenység hatására javul a tápanyagfelvétel és csökken a foszforhiányos, pirosodó levelek száma.

Tavasz

Kalászosok esetén az említett őszi stimulációt már nem mindig tudjuk elvégezni, mert sokszor az őszi aszályok miatt novemberre, decemberre is elcsúszhat az állományok kelése (de még akár vetése is). Egy későn vetett és a tél folyamán nem kellően elbokrosodott kalászos 1-2 szárral indul a tavaszba gyenge gyökérrel és kevés kalászhozó szárral. Itt már csak abban bízhatunk, hogy a tavaszi bokrosodásban segít nekünk a megfelelő időjárás. De jellemzően sajnos nem segít, hiszen gondoljunk csak vissza az elmúlt telek végére, tavaszokra. Az enyhe telek után jellemzően egy csapásra nyár lesz, csapadék nélkül és 25°C feletti hőmérsékletekkel. A gyengén beállt, alulbokrosodott búza pedig nem fogja jól befejezni a maghozó szárak fejlesztését.

A hatékony tavaszi fejlődés érdekében azonban újra elővehető még a repcénél ősszel végzett technológia, a kora tavaszi indítás, amikor még egy nagy lökéssel segíthetünk a tavaszba készülő növényeknek. Az ősszel kiadott mono műtrágyák, illetve a tavaszi fejtrágyák hasznosulása sok akadályba ütközik. A szemcsék oldódása, a talajoldatba kerülő felvehető tápanyag, a lekötődő hatóanyagok mind-mind befolyásolják a felvételt és a gyökerek, bokrosodási csomók fejlődését.

Ha tavasszal, az intenzív hajtásnövekedést megelőzően még külön figyelmet szentelünk a növény gyökereinek, osztódási csomóinak (bokrosodási csomó) támogatására, ez igen komoly hozadékot biztosíthat a szezon során.

Búza gyökérzete tavasszal, illetve a Malagrow Restarter hatás
Búza gyökérzete tavasszal, illetve a Malagrow Restarter hatás

Az őszi repcében végzett stimulációnak megfelelően a tavaszi időszakban is van lehetőségünk elvégezni a gyökerek erősítését, az állomány restartját. Kalászosokban az első szárcsomó megjelenéséig, repcében a szárba indulást megelőzően a növények még „lefelé dolgoznak”. Az első kezelésekkel, fejtrágyázással vagy korai gyomirtásokkal egy menetben lehetőség van starterként a Master 13.40.13 öntöző trágya és a Viva kijuttatására. Ekkor még sokat adhatunk a növénynek és jól felkészíthetjük az elkövetkező aszályos periódusokra. 3-5 kg/ha Master 13.40.13 és 3 l/ha Viva biostimulátor hatására intenzíven képződnek az új, aktívan működő felszívógyökerek, jobban hasznosul az ősszel kiadott alapműtrágya és a tavaszi fejtrágyák. A kiterjedtebb gyökérrendszer jobban utána tud menni a víznek, az állomány kevésbé lesz kitett a száraz időjárásnak.

Ezeknek a beavatkozásoknak a hatása nem csak a föld alatti részeken mérhető le. A jobb tápanyag- és vízfelvétel hatására a tavaszi bokrosodás megfelelően végbe tud menni és több maghozó szár képződik. A kalászokon képződő és termékenyülni képes padkák száma megnő. A sarjkalászok ki tudnak teljesedni, nem akasztja meg fejlődésüket az aszály.

Repcében az őszi és tavaszi kezelés is komoly hatással van a termésre. A vastagabb, tápanyagokkal jól feltöltött tőlevélrózsa erőteljes maghozó szárat fejleszt és mélyre ható gyökérrel indul neki a száraz periódusnak. A mély, aktív gyökérzet nagyobb eséllyel tudja vízzel és tápanyagokkal ellátni a növényt, így még a virágzás, termékenyülés időszakában is jobban tűri a szárazságot, jobban termékenyül és magasabb termést hoz a növény.

A Malagrow Restarter technológia a növények élettani igényein alapul és annak megfelelően támogatja az állomány fejlődését. A jól kiválasztott, a tápanyagokat fenológiának megfelelő arányban tartalmazó starter trágya, kombinálva a teljesebb hasznosulást biztosító lombon és talajon keresztül is működő felvehetőséggel segít a jobb gyökeresedésben és a kiegyensúlyozott fejlődésben.

A tavaszi Restart-nak köszönhetően kevesebb a fejletlen sarjkalász

A Viva élettani hatására erősebb, nagyobb kiterjedésű, hajszálgyökerekkel gazdagon ellátott gyökérzet fejlődik még az intenzív vegetatív szakasz, a szár megnyúlása előtt. Így támogatható az őszi kultúrák nyugalmi időszaka és így készíthetők fel a kalászos és repcetáblák a hatékony tavaszi, nyári fejlődésre.

Kalászos gabonában a mérhető eredményeink közel 600 növényegyed felmérése alapján 20%-kal erősebb bokrosodást és a kontrollhoz viszonyítva közel 35%-kal nagyobb számú aktív gyökér jelenlétét mutatják. Ennek eredményeként az aratás előtt megvizsgált 280 kalász súlyozott átlagában a Restarter technológia átlagosan 10,9-ről 12,3 emelte az átlagos kalászonként padkaszámot. Ez a hozamtérképen is kiugró eredményt mutatott.

A nyugalmi időszakban megtámogatott gyökérfejlődés közvetlen hatásai már a kezelések után jól mérhetők. A Malagrow Demonstrációs Megfigyelő Rendszer keretein belül több mint 700 növényminta elemzése alapján azt figyeltük meg, hogy a repce szártöve 1-1,5mm-rel, gyökérhossza 10-15%-kal növekszik. Ez azért fontos, hogy a növény elérje a nedvességben gazdagabb, mélyebb talajrétegeket és kevésbé legyen érzékeny a szárazságra. Az őszi tőlevélrózsában átlagosan plusz egy levelet számoltunk, míg a virágzáskor átlag 10 virágzó oldalhajtás helyett 11 volt a kezelt állományban. A jobb tápanyag- és vízhasznosítás miatt ezek összesen jellemzően 7,5-13%-os termésnövekményt jelentettek betakarításkor. Hozammérős precíziós betakarítási adatok támasztják alá a Restarter technológia termésnövelő hatását.

Egy jól feltöltött, biológiailag stimulált repcető már szárba indulás előtt mutatja a várható termést
Egy jól feltöltött, biológiailag stimulált repcető már szárba indulás előtt mutatja a várható termést

A Malagrow Restarter technológia őszi kultúrák esetén kiemelkedően javítja a gyökerek fejlődését és megbízhatóan támogatja a növényeket a teljes szezonban.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Analitika

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.